Zöldmoha blog

Világkép ezerrel 911

Bár igyekszem nem idegesíteni magam rajta, sokszor nem megy.
Igencsak zavarni szokott a valóság, miszerint az erős győz, a gyenge alulmarad.

A probléma gyökerét valószínűleg ott kell keresnem, hogy meséken nőttem fel, melyek rendszerint és előszeretettel távolodnak el ettől az alapfilozófiától. Ennek logikája persze hasonlóképpen az európai keresztény _egyház_ álszent tanításaihoz érthető, sőt kívánatos szociális és morális társadalmi szervezőerő, mégis nehezemre esik elfogadni, hogy a hagyományosnak tekintett emberi értékek akadályozni látszanak a konkrét emberpéldányt céljai elérésében. A társadalom egyedüli célja az ilyen egyedek számának alacsonyan tartása, mert megfékezésük nem kívánatos, hiszen jelentős százalékuk a fenti okok folytán alapvető magját adják "társadalmi elit"-nek.

Hasonló gondolataim támadnak mindig, ha akár szeptember 11.-re gondolok.
Valamiért az a rögeszme tart sakkban, hogy az USA ellen elkövetett terrorcselekmények jelentős hányadához nem sok köze van bármely terrorszervezetnek, ezzel szemben -ha az érdekeltségi viszonyokat is figyelembe vesszük- épp az USA megakorrupt vezetése, titkosszolgálatai a fő érdekeltjei és nyertesei minden ilyen akciónak.
Érthetően: a szeptember 11-i támadás az egyesült államok titkosszolgálata, hadügye illetve tágabb értelemben vett kormányzata vitte véghez, hiszen a vietnami háború óta egyértelmű, hogy ezt az országot semmilyen jogrend nem köti, és pár ezer áldozat itt sem és azóta sem gördíthet akadályt egy alapos és jó haszonnal kecsegtető kis olajszerző háború véghezvitelében.

A legszomorúbb persze az, hogy évekkel ezelőtt, mikor a marionettes levelezési listán a történtek után pár nappal értelmesnek tűnő amerikai polgárokkal leveleztem többedmagammal, képtelenek voltak felfogni, hogy attól, hogy a kormány azt mondja, hogy a tálibok voltak ezt még nem kell elhinni, attól, hogy a kormány azt mondja, hogy az arabok bűnösök ez még nincs így.
Azt kell hinnem, hogy az amerikaiak valóban a földkerekség egyik legkorlátoltabb és legbutább nemzete (tisztelet a kivételnek persze).

Hasonló érzéseim vannak Izraellel kapcsolatban is -- aki erős, annak bármit szabad, és a látszatot sem kell feltétlenül fenntartania. Lásd a provokáció alappillére: "Na mi van öreg, mit bámulsz / szidtad az anyámat?".

Kötelezően megnézendő film: Amikor a farok csóválja (Wag the Dog), 1997 [IMDB] és a Fahrenheit 9/11, 2004 [IMDB].
Állítólag 2007-re lesz egy Fahrenheit 9/11½ is -- megnézném.

[Van véleményed? Mondd csak el!]


Cim-cim-cimbora (címkék)

merengesek


Nem bírtatok magatokkal (kommentek)

Érdekes vélemény, köszi, hogy leírtad.

A probléma szerintem ott kezdődik, hogy az USA nap, mint nap hoz külpolitikai döntéseket eme országokkal (is) kapcsolatban. Engem nem érdekel Alabama (de Izrael sem), azonban az én országom/kormányom nem tervez senkit sem lerohanni, vagy szétbombázni.

Nyilvánvalóan nem jobbak a mostani "nagyországok", de míg a rizikó a játékról és a nyerésről szól, itt más elveknek KELL működniük. Ha ezzel nem ért egyet ez az ország, akkor elítélem és azt hiszem teszi minden jüérzésű ember.
Épp így teszek minden amerikai állampolgárral, aki tevékenyen nem tesz a háború (azaz más országok lerohanása) ellen.

A tények pontosítása kedvéért: Izrael jelen területének jó részét törvényesen megvásárolta. Ez persze nem jogosítja fel a másik részének törvényellenes megszállására, illetve teljesen felesleges egyoldalú agresszióra és vérontásra.

Ezek mellett a biziklivel-járás dícséretes, ám ha nincs benzin, akkor lenne más, amiért pár diktátor képes pár másik diktátor teljesen ártatlan népét írtani.
És közben a világba szíjkózni, hogy ő bizony demokráciát oszt és elítél minden diktátort.
:-(

[megjegyzem; ha pusztán logikailag közelítjük meg a kérdést, nyilvánvalóan ez a helyes stratégia, de azért engedtessék meg, hogy ne szeressem]

Hm, érdekes kérdések ezek. Az ugyebár egyértelmű, hogy a 300 mila amcsit nem kéne egybemosni még egy félmondattal sem, különben "mi" spagettit eszünk és nudizunk (egyszerre). Szóval ott azért a fele nép demokrata, ami biztos nem elég még a jósághoz, de azért nem is gyanúsítható elvakult háborúpártisággal. (Mellesleg szerintem aki nem tudja felsorolni az Usa államait, az nem várhatja el, hogy egy amcsi felsorolja Európa országait. Kontinens=kontinens, és ne jöjjön senki azzal, hogy mondjuk Olaszország szebb, jobb, kedvesebb, mint mondjuk Alabama.)

Másrészt: mára, hogy-hogy-nem lett pár erősebb ország. Ez szerintem mindig így volt és lesz, amíg lesznek országok, aki valaha Rizikózott, azt ez nem lepheti meg. Én nem gondolom, hogy a mai erősebb országok szemetebbek lennének, mint a 100-200-300 évvel ezelőttiek, sőt, de ez persze még nem menti fel őket/minket(=Eu). Az mondjuk suskus, hogy egyeseknek lehet atombombájuk, másoknak nem, de jobb lenne, ha senkinek nem lenne, csak ezt azért nem olyan könnyű visszacsinálni.

Másrészt mondjuk a Hezbollah lelkesen támadott izraeli civil célpontokat, míg Izrael legalábbis elvben igyekezett nem ezt tenni. Ki gondolja másképp? Én amúgy totál megértem az arabokat: nem tapsikolnék magam sem, ha a kurdok/tamilok/baszkok egyszerre jelentenék ki, hogy mostantól ők Budapestet tekintik fővárosuknak, és mind ide akarnának jönni, mert jelenlegi lakóhelyükön éppen halomra gyilkolásszák őket.

Megoldás lenne talán akkor, ha a Hezbollah és a Moszad egyszerre menne neki a német társadalomnak, felismerve, hogy életük alapproblémáját ők okozták több évtizedre elhúzódóan? Nyilván nem, de főleg azért nem, mert én hiszem és látom, hogy a mai Németország nem a 60 évvel ezelőtti. Ha tehát már valakinek neki kéne menniük az egyesített Hezbollah-Moszad erőknek (HezMosz?) az talán lehetne Németország legkedvesebb csatlósa, akik nem sokat változtak. Hm?

Amúgy meg járjunk biciklivel, abba nem kell benzin. És az vesse az első követ az amcsi olajéhségre, aki nem autóval jár (mondjuk évente egysz

Köszönöm, hogy meglátogattál.
Egyébként sok mindennel egyetértünk.


Bi-bip-bip-bip (mondj valamit)

Jól figyelj, csak egyszer fogom elmondani: nem lehet HTML-t használni, a rendcer a linkeket automatikusan aláhúzza, a csipogásod pedig a listában legfelülre fog kerülni (már ezért is érdemes). Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.